2012. június 18., hétfő

Hugh Broughton Architects - Halley VI lakómodul


A Brit Antarktiszi Kutatóprogram sarkvidéki kutatóállomásának lakóegysége.

[Nem tartozik a félévhez, de mivel minden vetítésen ezzel a háttérképpel indultunk, Budai Petinek annyira megtetszett, hogy egy jó kis előadást tartott belőle. Kár, hogy ide már nem került fel egy összefoglaló szöveg belőle.]

2012. június 17., vasárnap

Jun Igarashi - House M



Az M-ház Japán északi részén, Hokkaido központjában található meg. A ház jellegzetes többszintes eltolásaival könnyen megismerhető. A Tervező ezzel a játékossággal kívánta oldani a a helyre jellemző monoton ipari-lakó környezeti jelleget, ami egyben lehetőséget is kínál számára privát és intim zónák belső kialakítására.

Számomra a ház külső megjelenése kíváló példája a japán szellemiség tükrözésére, ahogyan a világképük is mondja, hogy a világunk többszintes, aminek az aljában élnek a földi embrek...Ennél a háznál ez megjelenik, a közösségi terek a földszinten kaptak helyet/kitütetett belmagasságokkal/, míg a magán élet terei az emeleten. Emellett a nappali tartózkodás helyei egy "gerincre lettek felfűzve, ezzel hangsúly kap az egyetlen közlekedő folyosó, ami olyan érzést kelt az emberben, mintha már-már egy  belső utcában sétálna, amibe a szobák ajtajai és ablakai belenyilnak. Ezt az utcaérzést továbbfokozza, a bőségesen beáradó napfény, ami a tágasságot kölcsönöz.

Érdekessége, hogy 2 fő lakja, de vendégsereg fogadására bőven alkalmas, terein nagyságát figyelembevéve. A játékos térrendezés lehetőséget nyújt a kinnt és bennt tereinek összemosására is.

Katsutoshi Sasaki - Oshikamo House (X-ház)



Ez a ház Japánban, Toyota-Aichi külvárosi lakókörzetében található, elég sűrűn beépített szövetben. A tervezésre jellemző volt az a japán stílus, hogy "sokan kis helyen" is elférjenek, ezért törekedtek minimalista jegyekkel a legmegfelelőbb beépítést létrehozni (191 m2 telken 85m2 van beépítve). Így alakult ki az "X"-ház, ami a telken hosszában x-alakban van beforgatva, igy létrehozván a privát és félprivát lakótereket.

A házra jellemző a szándokos belső nyitottság valamint a külső elfordulás ezáltal. Belső kertek, és folyósok teszik kellemessé a belső komfortot, valamint az ultralight építészetre jellemző könnyed anyagfelhasználás(látszó favázas), és tisztaságra való törekvés, amivel a terek közti kapcsolatra irányítják a figyelmet.

A ház egy 4 tagú család számára lett tervezve, ahol a privát terek jól elkülönülnek egymástól, köszönhetően a szinteltolásoknak, azonban az átlátások sejtettik, hogy ki éppen merre mozog. A földszinten található a bejárat-konyha-étkező-nappali-fürdő valamint a dolgozószobák és egy japánszoba, az emeleten meg a privát szobák és bevilágítók.

Összeségében ez a ház egy kellemes családi fészek, amit a növényzet is belak :)

2012. június 15., péntek

A.LT Architekti - Előregyártott fa családi ház, Zbecno



A ház egy már meglévő, 50-es években épült nyaraló helyére, illetve a nyaraló alapjainak felhasználásával készült, Csehországban. A Krivoklatsko nemzeti park területén, egy Zbenco nevű kis faluban található, ahol mindennemű építkezés tiltott. Az egyetlen lehetőség, a meglévő ház újjá/átépítése volt, hogy ne lépjék túl a maximális 50m2-es alapterületi határt. A lebontásra ítélt nyaralóból csak a garázst hagyták meg, ide került a gépészeti helyiség. A telek lejtése miatt a házat vasbeton alaptestekre állított fa pillérek tartják, ezek a lehető legtávolabb helyezkednek el a garázstól. Emiatt a garázs szintjén egy fedett terület alakult ki, hogy az első szinten több hely jusson a bejáratnak és a terasznak. Hatszögű alaprajzát a lehető legideálisabb benapozás alakította, így kapja a legtöbb nyugati napfényt és a kitűnő kilátást a tájra. Az első szinten a bejárat, nappali, konyha és egy kis mosókonyha wc-vel. Az emeleten két hálószoba, fürdő és egy dolgozó található. Mivel a megrendelő régi vágya volt faházban lakni, előregyártott laminált fapanel (KLH) rendszerre eset a választás. Ez bizonyult a legjobb megoldásnak, hogy a lehető leggyorsabban és a legkevesebb helyszíni munkával készülhessen el. Bár a belső burkolat eredetileg nem látszó minőségű, pácolás után látszóként használták. A külső falak asványgyapot hőszigetelést kaptak, a burkolat pedig kezeletlen vörösfenyő.

Yukiko Nadamoto - House in Kitakami


Japán csendes lakóövezetében elhelyezkedő családi ház  kontúros, íves formáival tűnik ki környezetéből. 3 konkáv térrész kapcsolataiként jönnek létre az adott funkciójú terek, ezzel megszakítva az egyébként nyitott belsőt. A ház bejárata kör alakú teraszról nyílik, mely egy önműködő függönnyel bármikor elzárható. A lágy fa belső burkolat és a fehér falak nyugodt, kiegyensúlyozott környezetet teremtenek a lakók számára.

2012. június 10., vasárnap

Tadashi Yoshimura Architects - Wood Old House


A lakás egy hagyományos japán lakóépület átalakításával jött létre. Az eredeti ház a japán városokra jellemző sűrű beépítésben álló, belső udvarok köré szerveződő, faszerkezetű konstrukció, melyben az alapterület nagyrészén döngölt földpadló található. Az átalakítás célja korszerű formában újraalkotni a hagyományos japán lakások alapelvét, mely szerint a külső és a belső egybeolvad, a határok feloldhatóak.
Ennek értelmében a háromfős család számára kialakított lakás fő szervezője egyfajta "üres tér", amely lényegében az udvarokból és a benti, agyagpadlós részekből áll, közlekedőként és közös térként funkcionál, mintegy olyan udvarként, amely kint és bent is van egyszerre. Ezen belül sziget szerűen helyezkednek el a funkciók: a háló, amely egy megemelt tatami, a deszkapadlós nappali és a konyha. A szerkezeti kialíktásban fontos szempont volt a hagyományos anyagok alkalmazása, részben a meglévő épület elbonott elemeiből.
Összességében a lakás kialakítása egy életszemléletet tükröz: kevés elemével, eszköztelenségével egyfajta építészeti hiányt teremt meg, amely a természetnek adja át a teret.

Yo Yamagata Architects - BB House


Az épület Tokióban, a központ felé vezető egyik főút közelében fekszik. A ház mindössze 4 méter széles, 8,5 méter mély. A közvetlen környezet sűrűn beépített, a szomszéd épületek 2-3 emeletesek, de a közeli főút mellett 10 emeletes házak is vannak. A megrendelő egy visszahúzódó családi házat szeretett volna, belátás nélkül. Az építész, Yo Yamagata három belső udvar létrehozásával biztosította a kívánt intimitást. Az udvarok beharapásokként jelennek meg az alaprajzon, ezeken a helyeken teljesen felnyílik az épület, beengedve elegendő levegőt és napfényt. Ezeken a pontokon a takarást a növényzet hivatott megoldani, a belátás csekély. A belső tér spirálszerűen tekeredik fel, minden funkció külön szintre került. A terek vertikális megmozgatásával a tervező az amúgy szűkös térérzetet kívánta növelni. A pinceszinten egy nagy beépített pakolófelülettel szegélyezett egybefüggő tér van, a földszinten a dolgozóterek, és a megérkezés kaptak helyt. Az első emelet a ház központja, itt van együtt a család, itt található a nappali, konyha, fürdőszoba. A lakószobák a második emeleten találhatóak. A tervező szemléletéből fakadóan a belsőépítészet nem válik különálló elemmé, tudatos használata segít a térérzeten. A ház szűk alaprajzi méretei ellenére sokkal inkább barátságos, nem nyomasztó. Az épület élhető, emberi teret hoz létre egy nehezen befogadható környezetben.

 „Az építészet nem stíluskérdés. az épületnek a megbízó, az építész, és a hely párbeszédéből kell születnie.” (Yo Yamagata)

Manuel Herz Architects - Legal/Illegal


 Az épület 2004-ben épült iroda- és apartmanház, igazán érdekes kísérlet a hatályos építési törvények, szabályzatok felülvizsgálatára. A telek a Köln városi Bayenthal negyedben található, a szigorú építési szabályzatok, a műemléki környezet nagyon behatárolta az építészeti lehetőségeket. A tervező, Manuel Herz több éves konzultációt folytatott a helyi építési hatósággal, mik azok a szabályok amiket figyelmen kívül lehet hagyni egy magasabb építészeti minőség érdekében. A koncepció szerint két részből áll az épület. Az alsó két szint (+ pince) a telket, és a szabályok adta lehetőségeket maximálisan kihasználó egyszerű téglatest, ez a „legális” rész. A felső három szint szabadon formált vörös kubus, mintegy ráültetve az alsó szabályos tömegre, áthágva számos írt és számtalan íratlan helyi törvényt. Csak a beépíthető területet tekintve az épületrész meghaladja az előírt maximumot, de szembemegy több tűzvédelmi, benapozási előírással is, ez az „illegális rész”. A fölszinten iroda található, míg az emeleteken egy két, és egy háromszintes apartman. Az adatok az alsó, kétszintes apartmanra vonatkoznak. Az épület nem jöhetett volna létre a hatóságok befogadó hozzáállása nélkül. A végeredmény gondolatébresztő mind szakemberek, mind laikusok számára.  

2012. június 4., hétfő

Aires Mateus - Windowless House



A projekt egy fiatal család számára készült tökéletes archetipikus ház, Leiria városában. Az épület tömör formája fehér köntösbe burkolva egy zöld kert közepén áll, Portugáliában. A látogatók számára hamar feltűnik, hogy az épület lakórészei a terepszint alatt találhatóak, melynek oka a tervező szerint a nem túl szép telek és környezetétől való intim visszahúzódás. Az épület lakrészeit a kiemelkedő tömeg négy sarka körüli mélyedések kapcsolják össze a külvilággal, melyek túlnyúlnak a felső kontúron akárcsak egy fa gyökerei. A belső terek fényét és levegőjét a tömegbe vágott átlós, déli tájolású kürtő biztosítja. A kürtő mellett az egyetlen felső nyílás a terepszinti bejárati kapu, melynek pozíciója gondosan tervezett. Mágikus kapcsolatot létesít a város egyik látványosságával a nyugatra elhelyezkedő középkori várral. Kertből kiemelkedő tömeg reprezentatív célokat szolgál. Itt olyan funkciók vannak melyek a vendégek fogadását teszik lehetővé beinvitálva őket ebbe a szoborszerű építménybe.
Az épület kialakítása során megemelték a terepszintet, így a telekmérethez viszonyítva nagy alaperületű épületet el lehetett helyezni, részben a föld alatt. Az épület több szempontból is "szép" építészetileg. Privációt mint elvet tökéletesen megvalósítja a lesüllyesztett lakrészek kialakításával, és egyedi kis udvaraikkal. Gyönyörűen, műalkotás szerűen képezi a tömeget a terepszint fölött, melyet abszolut minimalista vonalakkal, anyaghasználattal, és igen magas kivitelezési minőséggel ér el. A megrendelő pár ilyen fokú bizalma az építészben ritka, és igen szerencsés szituáció.
Érdemes megfigyelni az apróbb részeleteket is: az udvarok ablaknyílásai mögé rejtett födémek, a padlótól a menyezetig tartó nyílások, a tiszta élek, és az épületet burkoló speciális vízálló festék teszik lehetővé, hogy az épület ilyen fomrában és minőségben megépülhetett.

2012. május 31., csütörtök

Leap Factory - New Refuge Gervasutti



A 'New Refuge Gervasutti' egy az Alpokban lévő menedékház. A Torinótól nem messze elhelyezett 'épület' különlegessége, hogy igazából bárhol lehetne. A teljes egészében előregyártott elemekből összeszerelt ház valójában csak a rendszer első prototípusa. A Leap Factory nevű csoport ugyanis kifejlesztett 4 épületelemet, melyek 1-1 funkciót foglalnak magukba, és melyeket variálva, duplázva, egymás után szerelve a legkülönbözőbb igényeket is ki lehet elégíteni. A 'living', 'sleeping', 'entrance' és 'sanitary' egységeket a teljes berendezéssel együtt gyárban készítik el, és helikopterek segítségével szállítják a helyszínre. A kiválasztott helyen lábakra rögzítik a megfelelő sorrendben összeállított ideiglenes lakóhelyet. A fejlesztések során nagy szerepe volt az anyagválasztásnak a megfelelő hőszigetelőképesség, ugyanakkor a könnyű szállítás elérése érdekében. A belső terek kialakításánál pedig a komfortra került a hangsúly a néhány napos megpihenés teljes kényelme érdekében. A helyiségek kicsi alapterületén a fel-le hajtható ágyakkal és a többfunkciós terekkel 'növeltek'. Az építmény külső felületét felül napkollektorok borítják, 'orrán' pedig a hegymászópulcsik jellegzetes mintája jelzi az épületet a közeledők számára.